Kórházi dekameron

Az országban fiktív vészhelyzet, szükségállapot. Ellenpontként, egy kórházban, felüti fejét a történetmondás. Rend a káoszban. Kényszerből, hisz se ki, se be. Az ispotály takaréklángon, a négy intellektuel – Vizzy, Tűzy és Légvaáry urak, valamint Földi (mind őselem megtestesülések) magas hőfokon égnek. Néha csatlakozik hozzájuk az eposzi jelzős ápoló, egy nővér, de mások is anekdotázgatnak a könyv oldalain. Közben a kórházparkban lidércek színezik a szüzsét, az emlékekben pedig polihisztor mentős, avagy áprilisi tréfának se szánt, hiperaktív zseni emelkedik hőssé; miközben ügynökös harcsamese, erdész-história kanyarít el mellékutakra. Áthat mindent a betegségkultusz – vakbéltől a pszichéig, drogtól a vírusig. Mégis legyőzetik a zsigeri félelem a nyavalyáktól, mert minél nagyobb a baj, annál nagyobb az elesettségünkről szóló dicsekvés, a gyógyító szómágia. Hogy miért versenyezteti az ember saját gondjait, betegségeit, miért az össznépi önsorsrombolás-futam? Ez már pszichológia, ez már filozófia… Szilágyi József kötetéből árad mindkettő. Miközben jól szórakozunk a felvázolt fertőtlenítő szagban, s ehhez még egy ártatlan lobotómiát sem kell elszenvednünk, egyre beljebb tapossuk utunk az elme mélységes erdeibe, hogy ráleljünk a könyv tételmondatára: Újra előttem az élet! Irány a zárt osztály! Jó könyv ez. Önmagába veszejtő. Frivol és szellemi, naturális és cizellált egyszerre. Olvassák nyugodtan, ha nem túl egészségtudatosak! Csak ne kezdjék magukat – olvasás közben, után, helyett – gyanakvóan méregetni. Nyugágyba dőlve a Varázshegyen.

Novák Valentin