Szemészet (5. átdolgozott kiadás)

A szemgolyó nagyon kicsi. A mindössze 24 mm átmérőjű gömbben megtalálható az emberi szervezet legmagasabban differenciált szövete, leggazdagabb vérellátású rétege és egy különleges optikai rendszer. Mindez együtt adja annak a funkciónak a receptorállomását, amit látásnak nevezünk. A látás megtartása, a benne keletkezett zavarok felismerése, gyógyítása az orvosi tevékenység legnemesebb feladata.

Korábbi időkben voltak tankönyvek egy vagy két szemész professzor nevének fémjelzésével, azonban 1962 óta a legnagyobb példányszámot azok a tankönyvek érték el, amely fejezeteinek írásában lehetőleg minden egyetemi szemészeti klinika vezetője részt vett. Jelen kiadásban ezt a törekvést felfüggesztettük, és a szerzőket az egyes témákban legjártasabb szakemberek közül választottuk ki. Erre azért is volt szükség, mert a szakma specializálódik, aminek következtében az orvosok specializációja is egyre erőteljesebb. A szerzők kiválasztásában további szerepet játszott a fiatal oktatók bevonása. Ennek célja volt az is, hogy jártasságot szerezzenek a tankönyvírásban, ami nagyban különbözik a tudományos cikkek írásától.

A tankönyv általános orvosoknak szól, ami azt jelenti, kellő rövidséggel, de minden új adatnak, eredménynek benne kell lenni a szakma vonatkozásában. Többek között a szemészeti műszerek tárháza az utóbbi 20–25 évben olyan nagy mértékben fejlődött, hogy fontosnak tartottuk ismertetésüket különös tekintettel arra, hogy melyik betegség diagnosztikáját és/vagy terápiáját milyen mértékben segítik elő. Ennek érdekében külön fejezetrészt szenteltünk a modern szemészeti műszerek ismertetésének.

Eleget téve a kor követelményének a tankönyv végén összefoglaltuk a sürgősségi betegellátás alapelveit az ellátás különböző szintjein.

 
KategóriaSzemészet
Méret165 x 235 mm
Oldalszám448
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2020.
Kiadás5. kiadás
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 787 6
Listaár:  9 400 Ft 
Online ár:
8 460 Ft
 

Hasonló könyvek

Uveitis Süveges Ildikó (szerkesztő)978 963 226 869 9
Listaár: 7 200 Ft
6 480 Ft
Negyven év szemészet a Tömő utcában Süveges Ildikó (szerkesztő)978 963 226 652 7
Listaár: 4 600 Ft
4 140 Ft
A szemfelszín és a cornea betegségei Süveges Ildikó (szerkesztő)978 963 226 749 4
Listaár: 6 500 Ft
5 850 Ft
A szem fénytörése Kreiker Aladár978 963 226 546 9
Listaár: 2 400 Ft
2 160 Ft
 
Webshop készítés