Sebészet 12. kiadás

Új
 
Beleolvasok

A Sebészet az elmúlt több mint 30 évben bebizonyította életképességét, ennek tanúsága a jelenlegi 12. kiadás. Törekedtünk a legújabb ismeretek közlésére és külön hangsúly került a második nemzedékes szerzők bevonására – a jövő a ma felnövő fiataloké, nekik szánom könyvünket.

Az utóbbi évtizedben a sebészet területén sok olyan korszerű eljárás került bevezetésre  és vált elfogadottá, ami új szemléletet és gyakorlatot jelent, ezekre hangsúlyosan felhívjuk a figyelmet. Számos helyen megújítottuk a képanyagot és bevezettünk egy újítást is: könyvjelzőt iktattunk be: minden fejezet élén rövidítésjegyzék található, ahova a szöveg olvasásakor gyakran vissza kell térni. Ha az olvasó az egyik könyvjelzőt az aktuális laphoz igazítja, a másikat pedig a rövidítésjegyzékhez, akkor egy mozdulattal kerül egyik helyről a másikra. A könyvjelző ugyanígy megkönnyíti a hivatkozások, az ábrák, illetve a táblázatok felkeresését és a gyors visszatalálást. Ami ma szokatlan, az talán holnap utánzásra méltó, különösen ha beigazolódik az előnye.  

 

A XXI. század sebészeinek elvileg legalább négy tanító mesterre lenne szüksége: az egyik klinikai sebész, a másik kutató, a harmadik a személyes szakmai életvezetésre és a negyedik a társszakmák követésére. Ezek nélkül nem képzelhető el lépést tartani a fejlődéssel. 

 

Gondolkodásunkkal és stra­té­giánk­kal folyton alkalmazkodnunk kell a változó követelményekhez, ami nélkül nincs modern sebészet. A másik oldalon viszont szorít bennünket a fejlődéssel együtt járó jelentős költségnövekedés, a tudomány és a lelkiismeret, a technika és a humanizmus közötti állandó harc és konfliktus. Mindezek közepette azonban nem szabad elfeledkeznünk igazi célunkról, a betegek segítéséről, mely éppoly időtlen és égetően aktuális, mint maga az egészség és a betegség.

 
Méret202x285 mm
Oldalszám1364
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2024.
Kiadás12. teljesen átdolgozott és bővített
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 855 2
Listaár:  29 800 Ft 
Online ár:
26 820 Ft
 

Hasonló könyvek

Ambuláns és egynapos sebészet 4. kiadás Gaál Csaba (szerkesztő)978 963 226 645 9
Listaár: 9 200 Ft
8 280 Ft
Új
Littmann Sebészeti műtéttan 2. kiadás Horváth Örs Péter – Oláh Attila – Szijártó Attila – Vereczkei András – Kis János (szerkesztők)978 963 226 854 5
Listaár: 36 000 Ft
32 400 Ft
Májsebészet Jakab Ferenc (szerkesztő)ISBN 978 963 226 571 1
Listaár: 7 600 Ft
6 840 Ft
Sebészet Horváth Örs Péter - Oláh Attila (szerkesztők)978 963 226 627 5
Listaár: 12 800 Ft
11 520 Ft
 
Webshop készítés