Az onkológia alapjai egyetemi tankönyv (2., javított, bővített kiadás)

Az Onkológia egyetemi tankönyve 2., javított, bővített kiadása a tudományterület rohamos fejlődésének aktuális eredményeit foglalja össze, és közli a TNM legújabb, 8. klasszifikációját.

Az onkológia alapjai (2011) első kiadásának az volt a célja, hogy az onkológia rohamos fejlődésének új eredményeit nyomon kövessük. 
Az egymást követő kiadványok – bár megjelenésük pillanatában a tudomány akkori legmagasabb színvonalát képviselték – az idő múlásával kiegészítésre és módosításokra szorultak.

Ezért Az onkológia alapjai második, bővített kiadása a szervi lokalizációknak megfelelő legújabb eredményekre, az egyre gyakrabban elérhető nemzetközi ajánlásokra támaszkodik. A kötet előkészítésének végső fázisában jelent meg a UICC által kiadott TNM8-as verzió, amelyet, ahol még lehetett, a szerzők beépítettek az utolsó szövegváltozatba, és amelyet fokozatosan vezetnek be a gyakorlatba.

Az alkotók reményüket fejezik ki, hogy egy olyan korszerű szakkönyvet állítottak össze, amely a tudomány jelenlegi állásának megfelelő tényeken alapul.

 
KategóriaOnkológia
Méret202 x 285 mm
Oldalszám1322
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2017.
Kiadás2., javított, bővített kiadás
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 653 4
Listaár:  16 700 Ft 
Online ár:
15 030 Ft
 

Hasonló könyvek

Akció
Gyakorlati fájdalomcsillapítás (2. kiadás) Embey-Isztin Dezső978 963 226 807 1
Listaár: 5 400 Ft
4 860 Ft
Az előrehaladott tüdőrák gyógyszeres és sugárkezelése Tamási Lilla – Müller Veronika – Losonczy György (szerkesztők)978 963 226 831 6
Listaár: 3 600 Ft
3 240 Ft
Az emlőrák korszerű sebészete Mátrai Z. - Gulyás G. - Kásler M.978 963 226 545 2
Listaár: 7 800 Ft
7 020 Ft
Új
A melanoma komplex onkoterápiája Liszkay Gabriella (szerkesztő)978 963 226 939 9
Listaár: 6 190 Ft
5 571 Ft
 
Webshop készítés