Az idegsebészet alapjai

Egy tankönyv szükségszerűen kettős arcú, egyszerre nyújt előre- és hátratekintést. A Pásztor–Vajda: Idegsebészet című könyv megjelenése óta eltelt közel 25 év jelentős változásokat hozott az idegsebészet területén.

A nagymérvű fejlődés szükségessé tette, hogy a korábbi kiadás alapján álló, ugyanakkor újabb ismeretekkel bővített könyv szülessen a szakmát tanulók és művelők számára. Felvázolja a jövő útjait, ezáltal segítve a gyakorló kollégák tájékozódását, megalapozva alkalmazkodásukat a folyamatosan változó és fejlődő szakmánkban. Ugyanakkor fontos, hogy a könyv ismeretanyaga a mindennapi gyakorlatban kellően tanulható és hasznosítható információkat tartalmazzon a betegek gyógyulása érdekében.

Az elmúlt időszakban alapvető szemléleti változások történtek a diagnosztikai protokollok, valamint a számos beavatkozás tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos elvekre vonatkozóan.

Diagnosztikai lehetőségeink egyre inkább fejlődnek, amelyek mindennapos alkalmazása további adatokat szolgáltat a műtéti javallatok pontosabb felállításához. Az idegsebészet területén is teret nyernek a minimálisan invazív technikák, amelyek iránti igény mind a szakma, mind a betegek részéről erősödik. A negyedszázada alkalmazott endovascularis és sugársebészet óriási fejlődése mára megváltoztatta számos idegsebészeti betegség ellátási protokollját is.

A fejlődés nyomán folyamatosan új modalitások jelennek meg, ugyanakkor régi tudományágak módosulásának vagy megszűnésének lehetünk tanúi. Mindezek miatt kiemelten fontos meghatározni, hogy mely kórképek milyen jellegű idegsebészeti ellátást igényelnek a tudományos evidenciák figyelembevételével. Napjainkban mind a képzésért küzdő hallgató, mind a szakember az aktuális információt az azonnal elérhető interneten keresi, amely bizonytalan is lehet. Ezért a Gutenberg-korszak alkonyán is egyelőre a többszerzős, hagyományos, nyomtatott kézikönyv kiadás látszik indokoltnak.

Jelen kiadást a hajdani Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, a jelenlegi Országos Klinikai Idegtudományi Intézet munkatársai írták és állították össze. Célul tűztük ki, hogy a közel öt éven keresztül javítgatott könyvben a kor színvonalát tükröző elméleti és gyakorlati tudásanyagot hozzunk létre mind a graduális, mind a posztgraduális idegsebészeti oktatásban résztvevők számára, egyúttal nyújtson segítséget a kötet a szakvizsgára való felkészülés során is. Bízunk benne, hogy a könyvet a társszakmákban dolgozó orvosok is előszeretettel használják majd, ha betegeik ellátása során idegsebészeti kérdések merülnek fel.

A szerkesztők

 

 
KategóriaNeurológia
Méret202 x 285 mm
Oldalszám580
Kötéskeménytáblás
Kiadás éve2022.
Kiadáselső
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 838 5
Listaár:  14 600 Ft 
Online ár:
13 140 Ft
 
 
Webshop készítés