Gyermeksürgősségi ellátás
Az elmúlt évtizedekben a magyar gyermekgyógyászat alrendszerében sorra nyíltak meg az új szubdiszciplinák. A tudományos fejlődéssel együtt felgyorsult a gyermekgyógyászati ellátás is, a mai modern eszközrendszerekkel gyorsabban diagnosztizálunk, és lerövidült a kezelések időtartama is.
A gyógykezeléseket többnyire hazai és nemzetközi protokollok és eljárásrendek alapján végzik. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a gyermekek minél kevesebb időt töltsenek kórházban, és eközben a lehető legkevesebb trauma érje őket.
A pediátria évszázados történelmével összehasonlítva a kórházi sürgősségi ellátás Magyarországon mintegy 20 évvel ezelőtt kezdett kialakulni. Míg az 1987-ben önálló szakterületté váló oxiológia, mint prehospitális ellátás mind szervezésében, mind szakterületi önállóságában egyedülálló volt az elmúlt évszázad utolsó évtizedeiben Európában, a hospitális szakasz sokáig a különböző szakterületek önálló, egymástól izolált, eltérő szemléletű akut betegellátását jelentette. Ez magában hordozta a betegutak bonyolultságát, a kritikus állapotok felismerésének és adekvát ellátásának késedelmét. Ez teremtette meg az igényét az egységes, nem a betegséghez, hanem az egyes beteghez rendelt ellátói kapacitás mint szemlélet kialakításának, a sürgősségi orvostan létrejöttének.
Jelen kiadvány szerzőinek és szerkesztőinek nem volt célja egy újabb kézikönyv elkészítése, sokkal inkább az új szubdiszciplína tudományos hátterét rendszerező tankönyv létrehozása, amely kellően széles körű tudást nyújt egy gyermeksürgősségi szakvizsga megszerzéséhez. Megadja azokat az elméleti alapokat, amelyek a mindennapi munka során szerzett gyakorlati ismeretekkel együtt lehetővé teszik nemcsak a szakvizsga megszerzését, de a magas szintű, biztonságos gyermeksürgősségi ellátás nyújtását intézeten belül és kívül.
Ennek elérése érdekében a könyvben tárgyalt témák nemcsak a klasszikus gyermekgyógyászati sürgősségi kórképeket ölelik fel, de magukba foglalják a hasi sebészet, traumatológia és toxikológia területét ugyanúgy, mint a mentális problémák, a vegyi balesetek vagy éppen a tömeges ellátás során szükségessé váló ismereteket is. A szerkesztők az „egy műhely – egy szemlélet” gyakorlattal szemben az ország vezető gyermekellátó intézeteiben szakterületük elismert képviselőjeként dolgozó kollégákat kértek fel egy-egy fejezet megírására.
A könyv szerkezetének összeállítása, a különböző fejezetek tartalma és tagolása reményeink szerint tükrözi a sürgősség tünet- és panaszorientált szemléletét. Megvalósul az a fajta megközelítés, ahol az egyes szakterületek által nyújtott mélyreható ismeretek egy közös felületen válnak elérhetővé, mintegy tükrözve az ilyen típusú ellátás egyik meghatározó szervező elemét, az allokációt is.
Bízunk abban, hogy a könyvben megtalálható tudás birtokában és alkalmazásával megteremtődhet az elméleti bázis egy országosan egységes, magasszintű gyermeksürgősségi ellátás kialakításra.
