Ikerkutatás és epigenetika
Az ikerkutatás mint a genetikai tudományok egyik speciális területe napjainkban virágkorát éli szerte a világon, ugyanakkor a hazai egyetemi oktatásban szinte minimális ismereteket kap a hallgató e témakörben.
Ennek a hiánynak a felismerése késztette arra a könyv szerkesztőit, hogy a szakma legautentikusabb képviselőinek bevonásával egy olyan összefoglaló mű kerüljön kiadásra, amely az ikerlét és az ikerkutatás legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. 6 nagy témakört felölelő, 30 fejezetből álló tankönyv részletesen foglalkozik az ikrek biológiájával, az orvosi és egyéb tudományterületeken történő ikerkutatásokkal (beleértve a módszertani és statisztikai kérdéseket), az ikerség szociológiai-pszichológiai vonatkozásaival, valamint az ikerkutatások helyével az epigenetikában. Az ikerkutatás egyes szakterületei annyira specializálódtak, hogy a kötet egyes részfejezeteinek megírásához közel húsz hazai szakembert kértünk fel. Célunk az volt, hogy ennek az izgalmas szakterületnek korszerű ismereteit közérthetően, mégis magas színvonalon nyújtsuk át az ikrek és az ikerkutatás iránt érdeklődő hallgatóknak, amelyet a bőséges illusztráció, ábra és képanyag tesz még élvezetesebbé.