Halálos bűn és szabad akarat

Az öngyilkosság a modern jogrendszerekben a felvilágosodás óta büntetlen. A jog egyértelmű állásfoglalása ellenére azonban aligha létezik még emberi cselekvés, amit annyi morális kétely övezne, mint a suicidiumot, amelynek erkölcsi és jogi értékelése valósághű portréját adja egy kor társadalmának, pontosabban annak a diskurzusnak, amely egy bizonyos szellemi közegben az élet értékét és az emberi szabadság fogalmát kutatja.

Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara 2011. november 18-án multidiszciplináris szimpóziumot rendezett az élet önkezű befejezésének problémáiról. A Szerkesztő az elhangzott előadások bővített anyagának publikálásaval igazi tanulmánykötetet ad az Olvasó kezébe, amelyből a legkiválóbb hazai szakemberek tollából, sokféle tudásrendszer és meggyőződés nézőpontjából ismerheti meg az öngyilkosságra vonatkozó elgondolásokat.A szerzők rendhagyó és kalandos szellemi utazásra invitálják az Olvasót, abban bízva, hogy a közös gondolkodás során talán a maga számára is új ösvényeket fedez majd annak a tragikus emberi magatartásnak a megértésében, amely a szabad akarat megnyilvánulásaként a leginkább ellenáll minden racionalizálási kísérletnek.

 
KategóriaEtika - Jog
Méret148x225
Oldalszám316
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2013.
Kiadáselső
Besorolási kódB FIX
ISBN szám: 978 963 226 431 8
Listaár:  4 200 Ft 
Online ár:
3 780 Ft
 

Hasonló könyvek

*
-25%
Pszichológus etika Varga Katalin 978 963 226 179 9
5 700 Ft
4 275 Ft
Marketing- és PR-tevékenység az egészségügyben Katona Norbert – Szabó Rita978 963 226 870 5
Listaár: 7 200 Ft
6 480 Ft
Az egészséghez fűződő jog Julesz Máté978 963 226 794 4
Listaár: 3 200 Ft
2 880 Ft
Életvégi döntések járvány idején Filó Mihály978-963-226-892-7
 
Webshop készítés