A modern orvosi etika alapjai E-book

 
Beleolvasok

E könyv első kiadása 1997-ben jelent meg. A későbbi kiadás és utánnyomások révén széles körben használták az oktatásban és a kutatásban a medicina, a jog, a filozófia, a teológia területén és még sok más területen is.

 A teljes szakkönyv e-könyv formájában elérhető el, ahol elkülönül a normál szedésű tananyag s a kék háttérrel jelzett kiegészítő, szakkönyvi rész. A szakkönyv iránt érdeklődő olvasóknak jóval hosszabb e-könyv, mely már a tananyag igényein messze túlmegy, és amelyben az érdeklődők a nyomtatott változatnál jóval mélyebb ismereteket szerezhetnek az adott témában. Az e-könyvben is elkülönül a normál szedéssel jelölt és nyomtatott formában is elérhető tananyag, és a kék háttérrel jelölt, mélyebb, részletesebb ismereteket nyújtó kiegészítő, szakkönyvi rész. Nem volt könnyű feladat kiválasztani a nagy anyagból azt, mely a tankönyvbe bekerült. Ennek során alapvetően az orvosképzés igényeit vettem figyelembe, mely klinikai fókuszú. Így csak az e-könyvben szerepelnek az egyébként nagyon lényeges következő fejezetek:

  1. fejezet. Az állatok morális státusza. Az állatkísérletek és az állatokkal való bánásmód etikai kérdései
  2. fejezet. Környezetetika
  3. fejezet. A Big Datával kapcsolatos etikai kérdések
  4. fejezet. A mesterséges intelligencia (AI) és az internet orvosi alkalmazásának etikai kérdései

 Fájó szívvel mondtam le arról, hogy ezek a nagyon fontos fejezetek a könyv nyomtatott változatában tananyagként szerepeljenek. Figyelembe kellett azonban vennem a hallgatók növekvő túlterheltségét. Ezért szerettem volna ezzel a megoldással megkönnyíteni számukra a lényeges pontok kiemelését, ami a nyomtatot verzióban szerepel.

 
KategóriaEtika - Jog
Méret
Oldalszám1200
KötésE-BOOK
Kiadás éve2024.
KiadásElső
Besorolási kód
ISBN szám: 978 963 226 930 6
Listaár:  22 300 Ft 
Online ár:
20 070 Ft
 
 
Webshop készítés