Az orvosi élettan tankönyve (8. kiadás)

Az Orvosi élettan tankönyve 8., átdolgozott kiadása 22 évvel az első és 5 évvel az előző kiadás megjelenése után kerül az olvasók kezébe. Az orvosi élettan az egészséges emberi szervezet működésével foglalkozik, aminek megfelelő szintű ismerete előfeltétele a klinikai tárgyak elsajátításának.

A könyv megközelítése az első kiadástól kezdődően sejtélettani és molekuláris szemléletű, és ez a 8. kiadásra is jellemző, e mellett azonban  több változtatást is tartalmaz. Az egyes fejezetek átdolgozása során igyekeztünk olyan új kutatási eredményeket is a szövegbe foglalni, amelyek már „kiállták az idő próbáját” és amelyek segíthetik a különböző szervek, szervrendszerek működésének megértését. Az előző kiadáshoz képest hangsúlyosabban emeltük ki a klinikai vonatkozásokat, ami reményeink szerint még érdekesebbé és hasznosabbá teszi az olvasók számára a könyvet. Az új kiadás számos új ábrát is tartalmaz, és több korábbi ábrát is módosítottuk. Úgy gondoljuk, hogy a szöveget és az ábrákat érintő változtatások egyaránt megkönnyítik az élettani folyamatok megértését.
Ez a könyv elsősorban orvostan- és fogorvostan-hallgatók számára íródott, azonban szívesen ajánljuk már végzett orvosok számára is, akik szeretnék felfrissíteni orvosi élettannal kapcsolatos ismereteiket, vagy olyan olvasóknak, akiket más okból érdekel az emberi szervezet működése

 
KategóriaÉlettan
Méret202 x 285 mm
Oldalszám726
Kötéskeménytáblás
Kiadás éve2019.
Kiadás8. átdolgozott kiadás
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 734 0
Listaár:  19 800 Ft 
Online ár:
17 820 Ft
 

Hasonló könyvek

Élettan-sportélettan (3. kiadás) Pavlik Gábor978 963 226 715 9
Listaár: 12 300 Ft
11 070 Ft
Élettan Silbernagl – Despopoulos978 963 226 505 6
Listaár: 9 800 Ft
8 820 Ft
Új
Az ízületek élettana 1-3. (7. kiadás) Kapandji, A. I.978 963 226 897 2
Listaár: 19 200 Ft
17 280 Ft
Őssejt-biológia Uher Ferenc978 963 226 621 3
Listaár: 2 950 Ft
2 655 Ft
 
Webshop készítés